Ugrás a tartalomra

Kik vagyunk?

A Gyömrői Református Gyülekezet egy élő közösség, csupa jó fej emberekkel, akik Krisztus és egymás szeretetében élik meg hitüket.

A gyülekezet 1604 óta létezik; legalábbis akkori az első írásos emléke. Gyömrő kultikus dombján áll a temploma, hirdeti Isten dicsőségét. Gyülekezetünkben minden generáció megjelenik. Testvérgyülekezetünk a Marosvásárhely-Kistemplomi Református Egyházközség

Élő közösség, több kiscsoporttal és rengeteg programmal.

Ha részletesen érdekel gyülekezetünk szemlélete olvasd el Küldetésnyilatkozatunkat! (link hamarosan)

dr. Csűrös András

dr. Csűrös András

 

Isten elhívásának engedve lett lelkipásztor. Budafokon volt iskolalelkész, amikor 2016-ban Gyömrőre hívták. A KRE HTK-n végzett, mint teológus-lelkész, majd ugyanott doktorált, illetve az ELTE BTK-n szerzett történészi diplomát. Kutatási területe elsősorban a XX. század. Egyetemi adjunktusként tanít a Károli Egyetem Tanítóképző Karán. Két kisfiú büszke édesapja.

Társasági ember, szeret beszélgetni, együtt lenni gyerekekkel, kamaszokkal, idősekkel, vagy középkorúakkal. Szereti Isten Igéjét hirdetni.

 

Csűrös-Varga Vanda

Csűrös-Varga Vanda

 

Lelkipásztor, a Magyar Családterápiás Egyesület tagja. A KRE HTK-n diplomázott, Svábhegyen és Budafokon szolgált lelkészként. Beosztott lelkészünk két kisfiú édesanyja. Kedvessége és gondolkodásmódja miatt sokan a szívükbe zárják.

Hangsúlyos számára a lelkigondozás, a családok pásztorolása, a személyes kapcsolatok.

 

 

Kisturi Eszter

Kisturi Eszter

 

VI. éves teológus-lelkész szakos hallgató a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán, reménység szerint 2021. júliusában szerzi meg a diplomáját. Egyetemi évei során fél évig Kolozsváron tanult az Erasmus-program keretében, majd egy évet töltött Genfben, ahol egyetemi tanulmányai mellett a Genfi Magyar Protestáns Gyülekezet lelkészi feladatait látta el. Teológiai gyakorlatát Rákoskeresztúron végezte.

Nyitott, lendületes személyiség, aki szereti a jó beszélgetéseket és a gyülekezeti szolgálatot.

 

Hírek

  • 2021-09-01

    Gyömrői Református Óvoda - felvételi

    Jelentkezz az ovinkba!

    2021. szeptember 1-től lehetőség nyílik a 2022. szeptemberében induló Gyömrői Református Óvodába való előzetes jelentkezésre. Felvételét kérvényezheti minden olyan gyermek, aki 2022. szeptemberéig betölti a 2 év 6 hónapos életkort. A felvételi eljárás menetéről a levelek beérkezése után emailben tájékoztatjuk a jelentkezőket!

    A felvétel kérvényezéséhez a következő nyomtatványokat kell kitölteni, és aláírva a gyomrorefovi@gmail.com emailcmíre elküldeni:

    1. Jelentkezési lap
    2. Lelkészi ajánlás
    3. Adatvédelmi nyilatkozat (a jelentkezési lappal egy dokumentumban található)

    A formanyomtatványok az alábbi linken érhetők el:

    https://drive.google.com/drive/folders/1K_VO4kT6XOqYY4Q0xWyBViDz1jI2wBL…

    Nagy szeretettel várjuk a jelentkezésüket!

  • 2020-08-25

    Tanévkezdő csendesnap

    csendesnap

    Gyömrőn töltötte tanévkezdő csendesnapját a Lónyay Utcai Református Gimnázium tantestülete.

    Hálás szívvel láttuk, hogy élénk, jó közösség formálódott Igazgató úr munkája nyomán.

    Lelkészként örömmel köszöntöttem egykori iskolámat és mutattam be városunkat.

  • 2020-02-14

    Spartacus

    sparti

    „Ahhoz, hogy valamit elérj, elég bátornak kell lenni a kudarchoz.” (Kirk Douglas)

    Mai istentiszteleten nem Spartacus, hanem egy másik szökött rabszolga kerül szóba, Onézimosz. Ő nem forgatta fel a világot, de a róla szóló levél a mi szívünkkel simán megteheti.

    Folytatódik az igehirdetési sorozatunk Pál apostol Filemonhoz írt levele alapján.

  • 2020-02-14

    Ökumenikus Imahét

    Szír lány

    Ma este Tala Barri szíriai, BME-s építészhallgató tartott előadást az Ökumenikus Imahéten.

    Az előadó egy nagyon értelmes, igazi egyetemista lány volt, ami nagyon szimpatikussá tette.
    Az előadás után elmesélte, hogy azért is tanul építésznek, hogy részt vegyen Szíria újjáépítésében. Megható pillanat volt, mikor anyanyelvén imádkozta el a Miatyánkot. Az esemény apropója, hogy ezen a héten egy szíriai pékség felépítését támogatjuk adományainkkal.

    Isten áldja ezt a jobb sorsra érdemes országot!

Az óvodánk látványterve

Modern, mégis visszafogott épület. Szeretetből készül a kisgyerekeknek és hirdeti a nagy Isten szeretetét!

Köszönjük az igényes munkát:

https://www.facebook.com/eklerarchitect 

Eseménynaptár

Alapítvány

Szilháti Sándor Gyömrői Reformátusságért Alapítvány

A Szilháti Sándor Gyömrői Reformátusságért Alapítvány 2018-ban alakult. Nevét Gyömrő egykori szeretett és nagy becsben tartott lelkipásztoráról kapta, aki 1945-1981 között szolgált gyülekezetünkben. Alapítványunk kuratóriumi elnöke: Szőnyi Zsolt.
„Alapítványunk azt a célt tűzte ki, hogy a gyömrői reformátusságot az egyháztudomány, az oktatás és a kutatás fejlődésének terén támogassa. Az alapítvány célja az egyházközség épületeinek, tárgyi eszközeinek bővítése és működési feltételeinek biztosítása.”

Bankszámlaszáma: 11742197-21452196 OTP

Adószáma: 19107916-1-13

Ha kérdésed van, akkor nyugodtan keresd Szőnyi Zsoltot ( szonyizsolt72@gmail.com ).

Pénzügyi beszámolók:

Szolgálatok

KERESZTELŐ 

Hisszük, a keresztelő nemcsak egy családnak, hanem a gyülekezetnek is ünnep. Ezért a keresztelés a templomban, a vasárnapi istentisztelet keretében történik. A keresztelő időpontját érdemes minél előbb megbeszélni a lelkésszel, hogy legyen még „hely”. Az eseményt megelőzi egy családlátogatás, ahol a lelkész a szülőkkel, keresztszülőkkel beszélget egyet. Megelőzi még egy beszélgetés a keresztyén gyereknevelésről, amit havonta egyszer tartunk meg a Gyülekezeti Házban.

ESKÜVŐ

Az esküvő csodálatos alkalom arra, hogy Isten előtt összekösse egy férfi és egy nő az életét. Bátorítjuk az ifjú párt, hogy a templomban tartsa ezt az egyszeri eseményt, hiszen gyönyörű adottságú és megjelenésű templomunk van! Az esküvőt megelőzi négy alkalomból álló beszélgetéssorozat és egy esküvői próba. Az esküvői szertartás általában fél óra szokott lenni, derűs és megható hangulatban.

TEMETÉS

Bizalommal keressék lelkipásztorainkat, ha ezen szomorú alkalom adódik a családjukban. Érdemes a temetés időpontjának kitűzése előtt telefonálni.            

KISCSOPORTOK BEMUTATÁSA

IFIK: Három csoportban működik a gyülekezeti ifjúság. Várunk minden kamaszt, aki szeretne normális körülmények között kiengedni, beszélgetni, ismerkedni. Az ifink aktív tagja a Református Fiatalok Szövetségének (Refisz).

HÁZAS KÖR: Havonta találkoznak a kisgyerekes családok, ahol együtt beszélgetünk és hagyunk lehetőséget, hogy négyszemközt is beszélgessenek a párok. Amire sokszor nincs idő gyerekek mellett. Ha csatlakoznál, bátran keresd a részletekért…

KINGSMEN: A vagány férfiak csoportja. Király emberek gyűlnek össze kéthetente, hogy magunk között, magunk kérdéseit beszéljük át. Keddenként, 19.30-tól találkozunk. Ha csatlakoznál, bátran keresd a részletekért…

NŐI KÖR: A nők is irigykedve figyelték a férfiak csoportját, ezért is létrehozták sajátjukat. Lágyabb, nőiesebb alkalom, mint a férfiaké. Kéthetente keddenként 18 órától. Ha csatlakoznál, bátran keresd a részletekért Szántai Anikót (e-mail cím).

PING-PONG, QUEEN-TETT, FOCI: A lélek mellett a testre is figyelünk. Van egy „ütős csapatunk”, egy női tornánk és hetente járunk focizni is.

BIBLIAÓRA KONFIRMÁCIÓ, FELNŐTTKONFIRMÁCIÓ: A keresztelőnél megígérik a szülők, keresztszülők, hogy úgy próbálják nevelni gyermeküket, hogy a konfirmációval saját kezébe vegye a hitéletét. Csütörtökönként tartjuk a konfirmációs felkészítőt, ami márciusban kezdődik és másfél év után, Pünkösdkor fejeződik be. A konfirmáció célja a gyülekezetbe és az ifibe bekapcsolódás. Nem iskolai keretek között, inkább beszélgetések által nyitjuk meg azokat az életigazságokat a fiatalok előtt, amikben hiszünk. A felnőtteknek is évente csoportot indítunk, ahol együtt beszélgetünk a hitről, reményről, szeretetről. Ha szeretnéd hitedet megerősíteni, keresd lelkipásztorainkat!

logo

Gyömrő, Gróf Teleki u. 1.

E-mail: gyomro.ref@gmail.com   

Telefon: 06 30 341 66 55

Bankszámlaszám: 65100084-10080780